Dr. Gloria Polo Ortiz - AKIT VILLÁMCSAPÁS ÉRT

- Beszámoló a túlvilágról


FalusiVakáció csoport

16 évesen vesztettem el s

16 évesen vesztettem el szüzességemet

 

 

 

Szerencsétlenségemre 16 évesen ismertem meg első vőlegényemet. Akkor megint elkezdtek nyaggatni a barátnőim. Én voltam köztük a fekete bárány, mert még szűz voltam. Most, hogy vőlegényem volt, megint unszolni kezdtek. Megígértem nekik, hogy akkor teszem meg, ha lesz vőlegényem, előbb nem. Most már nem volt kifogásom.

Azt mondtam Estelanak: „És ha állapotos leszek, mint te?” Azt felelte: „Nem, nem, ez nem fog megtörténni, mert már vannak más módszerek is, mégpedig az óvszer.”

Az ő idejében még csak tabletták voltak, de most már nincs probléma. Azt mondta, ad nekem öt tablettát, a biztonság kedvéért vegyem be mind az ötöt. Ezen kívül használjunk óvszert, és meg fogom látni, hogy semmi nem történik.

Nagyon rosszul éreztem magam, hogy ezt a buta ígéretemet be kellett tartanom, de attól féltem, hogy megromlik a kapcsolatunk. És akkor, amikor megtörtént, észrevettem magamon, hogy anyámnak igaza volt, amikor azt mondta: ha egy lány elveszti az ártatlanságát, magát oltja ki. Éreztem, hogy valami kialudt bennem, mintha elvesztettem volna valamit, ami már soha nem jöhet vissza, ami már többé nem hozható helyre. Barátnőim szenzációs élményről beszéltek, de bennem csak megdöbbenés, megbánás és egy rendkívüli szomorúság maradt.

Nem tudom, miért mondják, hogy a szex olyan jó. Nem tudom, miért mondják a fiatalok, hogy úgy szeretik. Én úgy látom, hogy ez így nem jó. Hazámban, Kolumbiában, a TV-reklámokban az óvszer biztonságát dicsérik. A szexualitást az emberek örömszerzésre és az egoizmus kielégítésére, a hatalomgyakorlására és unaloműzésre használják. Szomorú vagyok, ha ilyet látok. Ha ezek az emberek tudnák, hogy a valóságban ezek a felszínes érzések a lelket, az embert csak elkábítják, hogy ne gondoljon már Isten parancsolataira! Érdekes, hogy vannak emberek, akik fiatal korukban az 1968-as szexuális szabadságot követelő mozgalomhoz tartoztak, érett korukban maguk ismerték el, hogy milyen tévúton jártak, és mennyi kárt okoztak az embereknek, még az utódoknak is.

Ami engem illet, a szüzességem elvesztése után nemcsak végtelenül szomorú voltam, hanem féltem hazamenni, mert azt gondoltam, hogy anyám észrevesz valamit.

Ez után az élmény után nem tudtam anyám szemébe nézni, mert attól féltem, hogy kiolvassa belőle, mit tettem.

Haragudtam a barátnőimre, magamra is haragudtam, hogy olyan hülye voltam, és hagytam magam rábeszélni, hogy olyat tegyek, amit nem akartam, és mindezt a barátnőimtől való félelmemben tettem.

Estela tanácsai és minden óvintézkedés ellenére az első nemi érintkezés után állapotos lettem.

El tudják képzelni egy 16 éves lány félelmét – állapotos! (Ezután a mondat után elcsuklik a hangja, és sír! – szerk. megjegyzése.)

Sok változást vettem észre a testemen. Minden félelem ellenére gyengéd érzéseket tápláltam a baba iránt, aki bennem volt, aki sarjadt, és egyre erősebb lett.

Beszéltem az akkori vőlegényemmel és elmondtam neki mindent. Meglepődött és megijedt. Valahogy azt vártam, hogy azt mondja: „Akkor házasodjunk össze.” Én 16 voltam, ő 17. De azt mondta, emiatt nem ronthatjuk el az életünket, el kell vetetni a gyereket.

És így folytatódott tovább, leverten, gondterhelten, szomorúan, igen, végtelenül szomorúan. Haragudtam Estelára, aki megígérte nekem, hogy nem történhet semmi.

Az abortusszal kapcsolatban azt mondta nekem Estela:

„Ne aggódj, semmi az egész. Ne felejtsd el, hogy nekem néhányszor már át kellett ezen esnem. Először kicsit szomorú voltam, másodszor már kicsit könnyebb volt, harmadszor pedig már nem éreztem semmit.”

Azt mondtam neki: „El se tudod képzelni, mi történik, ha hazamegyek, és anyám egyszer meglátja a heget. A fájdalom, amit ezzel okozok neki, megöli őt.”

Megnyugtatott, és azt mondta: „Már nem csinálnak olyan nagy vágást. Amit láttál, az azért volt olyan nagy, mert a baba már nagy volt. Már az ötödik hónapban voltam. A tied még nagyon pici. Anyád észre sem fogja venni.”

Ó, testvéreim, milyen szomorú ez a dolog! Micsoda fájdalom. Úgy láttatja, és úgy elbagatellizálja ezt a Sátán, mintha ez nem lenne fontos, mintha jelentéktelen dolog lenne.

Mintha egy abortusz a legtermészetesebb velejárója lenne ennek az istentelen világnak! Ha egy olyan ostoba, érzéketlen ember, mint amilyen én voltam, rosszul érzi magát utána, milyen lehet egy romlatlan fiatalnak!

A gonosz azzal hitegeti a fiatalokat, hogy a szex élvezetszerzésre való, és ezért nem kell az embernek lelkiismereti problémát csinálnia, és hibásnak éreznie magát. Tudják, miért teszi ezt a Sátán? Miért csábítja arra az embereket, hogy ilyesmit tegyenek? Sok más okon kívül azért, mert emberáldozatokra van szüksége, mert minden abortusz a hatalmát növeli a Földön.

Senki nem tudja elképzelni, milyen félelmem és bűntudatom volt, amikor a kórházba mentem, messze az otthonomtól, hogy elvégeztessem ezt a magzatelhajtást.

Elaltattak, de amikor felébredtem, már nem voltam ugyanaz, mint előtte. Megölték a babát, és én is meghaltam vele együtt. (Itt megszakad az előadás, és ismét sírni kezd.)

Tudják, az Úr az „Élet Könyvében” láttatta velem, amit mi földi szemmel nem láthatunk. Láthattam, mi történik, amikor az orvos az abortuszt végzi.

Láttam az orvost, akinél egy olyan fogóféle volt, megfogta a babát, és darabokra törte. A baba teljes erővel kiabált. Minden gyerek már a fogantatásakor megkapja a halhatatlan lelket, egy teljesen kész, fejlett lelket. Ez a lélek teljesen egész, érett. A lélek nem növekszik, mint a test. Isten készre teremti.

Amint az ondó és a petesejt egyesültek, egy végtelenül szép fénysugár képződik. Ez a fény olyan, mint egy nap, az Úristen és az Ő végtelen szeretetének ragyogásából fakad.

Ebben a pillanatban az Isten által alkotott lélek már érett és felnőtt, ez egy képmás, és Istenhez hasonló. Ez a fiatal élet belemerül a Szentlélekbe, mely Isten szívéből ered.

A megtermékenyített nő öle megtelik ezzel a fénnyel, az Úr és az általa újonnan alkotott lélek egyesülésének ragyogásával. És ha ők (a gyilkos nő és az abortuszt végző) fogóval megfogják, és szétdarabolják ezt a gyereket, ó, hogy harcol ez az apró lény az életéért!

Láttam, hogy megremegett és megborzongott az Úr, mikor ezt a lelket a kezéből kiszakították. Amikor egy ilyen babát megölnek, az olyan keservesen sír, hogy az egész menny megremeg. Az én esetemben, amikor megölettem a babámat, szívet tépő kiabálást hallottam, hangosat és erőset.

Hallottam, amint Jézus nyögött a kereszten, és láttam fájdalmát e miatt a lélek miatt, és minden olyan lélek miatt, akit elhajtottak, és elvették tőle az élethez való jogot. Jézus pillantása a kereszten tele volt fájdalommal, leírhatatlanul szenvedett. Aki ezt látná, biztos, hogy soha többé nem végeztetne abortuszt. (Itt megszakítja az előadást, és újra sírni kezd.)

Kérdezem tőletek, hány abortuszt végeznek évente ezen a világon? Vagy akár csak egy nap? Vagy egy hónapban? Le tudjátok mérni a bűnök rettentő méreteit? A tömeggyilkosság mértékét, a fájdalmat és szenvedést, amit az Istennek okozunk? Neki, aki olyan kegyes hozzánk, és szeret minket, mi pedig, mint szörnyetegek egyre csak bűnöket követünk el.

És mindaz a fájdalom, amit saját magunknak is okozunk, és életünk  gonoszsága, minket is hatalmába kerít.


Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.