Estela barátnőm abortusza

Estela barátnőm abortusza

Amikor 23 éves voltam, barátnőm, Estela állapotos lett. Amikor ezt elmesélte, megkérdeztem tőle: „Hiszen te szeded a tablettát!” Azt válaszolta: „Igen, de nem használt.” Megkérdeztem tőle: „És most? Mit fogsz tenni? Ki az apa?” Azt mondta nem tudja, hogy ez egy kirándulás alkalmával történt vagy egy buliban, de lehet, hogy a vőlegényétől van. Azt mondta nekem: „Egyszerűen azt fogom mondani, hogy tőle van.” (A vőlegényétől.)

Júniusban barátnőm és a családja elutazott. Már az ötödik hónapban volt. Mikor visszajött, meglepődtem. A terhességnek semmi nyomát se láttam. Nem volt nagy hasa, de úgy nézett ki, mint egy hulla. Sápadt volt, és az extrovertált, életvidám lányból, aki annyira szeretett szórakozni, már semmi sem maradt, egyszerűen: már nem volt ugyanaz.

Tudják, közülünk senki nem járt szívesen szentmisére. De a rendi iskolában, ahova jártunk, kötelező volt. Az apácákkal kellett misére mennünk. A pap már valamivel idősebb volt, és kicsit elhúzódott a mise. Örökkévalóságnak tűntek ezek a szentmisék. Játszottunk, viccelődtünk, nevetgéltünk, és a legkevésbé sem figyeltünk arra, ami az oltárnál történik. Egyszer azonban jött egy fiatal pap, aki nagyon jól nézett ki.

Úgy gondoltuk, kár az ilyen jóképű fiatalemberért. Azon törtük a fejünket, hogy ezt a fiatal, jóvágású papot ki tudná elcsábítani. Képzeljék el! Micsoda abnormitása ez az ördögnek, hogy ilyen fiatal embereket így meg tud fertőzni.

Az iskolában elsőnek a nővérek mentek áldozni. Aztán mi következtünk, bár nem voltunk gyónni. Fogadtunk, kinek sikerülhet ezt a papot elcsábítani.

Elhatároztuk, hogy amikor áldozni megyünk, kigomboljuk a blúzunkat, és akinél a keze remegni kezd, amikor a szentostyát nyújtja, annak van a legjobb melle, és az keltette fel a pap figyelmét. Milyen ördögi gondolatok, és milyen eltévelyedést sugallt a gonosz lélek. De mi naivitásunkban azt hittük, hogy ez csak egy vidám játék. Milyen mélyre süllyedtünk…

Tehát Estela visszatért a szabadságról, nem volt már az a játékos, szórakozni vágyó, vidám lány, mint régen. Fátyolosak lettek a szemei. Nem akart arról beszélni, hogy mi történt vele. De egyszer, amikor náluk voltam, megmutatta az operáció utáni heget. Ekkor elmesélte az egész szomorú történetet:

„Amikor anyám megtudta, hogy várandós vagyok, úgy megvadult, hogy kézen fogott, bekényszerített az autóba, és elvitt egy nőgyógyászhoz. Mikor megérkeztünk, azt mondta neki: „Ez a lány terhes. Kérjen, amit akar, de nagyon sürgősen operálja meg a lányomat, szüntesse meg ezt a problémát.” (Problémát, mint tárgyat.)

Miután ezt elmondta a barátnőm, kinyitotta a szekrényt, és egy üveget mutatott, amelyben spirituszoldatban egy embrió feküdt. Ez volt a gyereke.

Már egészen kifejlett volt, és ebben az üvegben volt spirituszban konzerválva. Soha nem tudom ezt a látványt elfelejteni. Az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy Estela mindig a szeme előtt tartsa tettének következményét. Az üveg kupakján voltak a fogamzásgátló tabletták, hogy soha többé ne felejtse el bevenni. Képzeljék csak ezt el!

Látják, hogyan betegítik meg a bűnök az embert. És milyen az az anya, aki orvoshoz viszi a gyermekét, hogy testének nem kívánt gyümölcsét elvetesse.

Aztán ez az abszurd ötlet ezzel a konzervált embrióval, hogy mindennap lássa, és ne felejtse el bevenni a tablettát. Ahányszor kinyitotta a szekrényt, lássa a gyerekét, és emlékeztesse a tablettákra.

Ez valóban beteges, egyszerűen démoni. Ilyeneket tesz az ördög, ha kinyitják neki az ajtót a bűkökkel, és nem tüntetik el a bűnbánat szentségével, amit csak egy római katolikus pap tud kiszolgáltatni. Amikor megkérdeztem a barátnőmtől, hogy érzett-e testi és lelki fájdalmat vagy szomorúságot, ironikusan ezt válaszolta:

„Ugyan már, miért kellene szomorkodnom? Kisebb baj ezt a kis fájdalmat elviselni, mint egy életen át küszködni ezzel a gyerekkel! Ez a probléma egyszerűen megoldódott.”

De ez hazugság volt, mert ő már nem volt olyan, mint régen. Nemsokára súlyos depressziós lett. LSD-t kezdett szedni. Mivel én voltam a legjobb barátnője, nekem is kínálta, próbáljam ki. De én visszariadtam. Egyet azért szívesen kipróbáltam volna, mert azt mondta, hogy a drog olyan kellemes érzést okoz, úgy érzi magát az ember, mintha lebegne, mintha felhőkön járna – és hasonló dolgokról áradozott.

Szívesen kipróbáltam volna, de nem mertem. Féltem, és azt mondtam neki, hogy érezni lehet a szagát, és ha anyám megérzi, megöl. Olyan jó orra van, kinyír, ha rájön. Tény, hogy ezt a kábítószert azért nem próbáltam ki, mert az őrzőangyalom és anyám megvédtek.

Az Úr megmutatta nekem az „Élet Könyvében”, hogy nem azért nem próbáltam ki, mert féltem anyámtól, hanem azért, mert megadta nekem azt a kegyelmet, hogy ne tegyem meg. Mert olyan anyám volt, aki imádkozott értem. És a rózsafüzér óvott meg attól, hogy a szakadékba essek. Barátnőim viszont nem voltak megelégedve velem, vitatkoztak, kiabáltak és unalmasnak tartottak, mert én nem tartottam velük ezekben a dolgokban. De nem tudtam, egyszerűen nem tudtam. Ez volt a sok kegyelem közül az egyik, amit azért kaptam, mert anyám istenfélő volt és imádkozott. Ennyire fontos az ima.