|
Én és a családom Én és a családom
Az eredmények egoista életmódot mutattak a „tízparancsolat vizsgán”, de mint feleség is csődöt mondtam. Nagyon messze voltam attól, amit Isten egy keresztény feleségtől elvár.
Milyen feleség voltam? Milyen voltam a hétköznapokban? Egész nap elégedetlenkedtem, már a felkelés pillanatától. Kedves férjem barátságosan üdvözölt: „Jó reggelt!”
Én pedig ezt válaszoltam rá: „Mitől lenne jó a reggel? Nézz ki az ablakon! Már megint esik!”
Mindig találtam kritizálnivalót, folyton rosszkedvű voltam. Senki nem tudott felem jót tenni, mindenben találtam kifogásolnivalót, és elkezdtem bosszankodni.
Nemcsak a férjemmel viselkedtem így, hanem a gyerekeimmel is elviselhetetlen és igazságtalan voltam.
Ezen a túlvilági vizsgán megmutatták nekem, hogy soha nem voltam igaz szeretettel, igazi részvéttel embertársaimmal, testvéreimmel szemben, de a családon kívül sem. Azt mondta az Úr: „Soha nem gondoltál rájuk!” Láttam a számtalan beteget, magányost, és siránkozni kezdtem:
„Uram, milyen szegények, elhagyatottak ezek az emberek. Senki nem törődik velük. Adj kegyelmet, hogy hozzájuk mehessek, meglátogathassam, megvigasztalhassam őket, elűzhessem magányukat azzal, hogy velük maradok. Ez a sok kis gyerek, aki anya nélkül maradt, a kis árva gyerekek, mennyi szenvedést kell nekik elviselniük.”
Minél többet láttam, minél tovább folytattam a vizsgát, annál világosabban láttam, milyen kőkemény volt a szívem. Most ismertem csak fel, hogy kőszívem olyanná tett, mint egy szörny.
Tisztán és világosan láttam, hogy nem tudok kimászni a csávából, úgy mint régen. Ezen a ponton röviden összefoglalva:
A tíz parancsolat-vizsgán megbuktam. Eddigi életem alapján esélyem sem volt átmenni a vizsgán.
Megmagyarázhatatlanul rossz érzés volt. Eddigi életemben káosz volt. Nem volt már az a rend, ami a teremtéskor megadatott. Mit számított, hogy nem gyilkoltam, hogy senkit nem öltem meg. Elmondok nektek még egy példát:
Gyakran ajándékoztam rászorulóknak különböző szükségleti cikkeket: élelmiszert, ruhát és sok mást. Soha nem önzetlen szeretetből tettem, hanem hogy lássák, milyen jó vagyok, elismerést csikarjak ki belőlük, és hogy az én divatmajom-társaságomban kedvező képet alkossanak rólam.
Mivel nagyon gazdag voltam, meg akartam mutatni, milyen jóságos és nagylelkű vagyok. Beszéljenek az emberek a nagylelkűségemről, és ezért irigyeljenek és csodáljanak. Gazdagságomban az ajándékokkal és nagylelkűséggel manipulálni akartam a szegénységben és nyomorban élő embereket, hogy ezt is a javamra fordítsam.
Azt mondtam például: „Nézd, adok én neked ezt vagy az (ami éppen e kezembe került, vagy felesleges volt), de kérlek, légy oly jó, és menj el helyettem a gyermekeim iskolájába a szülői értekezletre, mert a jelenlétet mindig ellenőrzik, és képviselj engem, mert én sajnos nem érek rá”.
Ily módon osztottam szét környezetemben a feladatokat, minden adomány kapcsolatban volt valamilyen feltétellel vagy kéréssel.
Így tartottam pórázon az embereket. Manipuláltam őket, s függtek tőlem. Rendkívül tetszett, ha észrevettem, hogy egy „emberfalka” szaladt utánam, és a hátam mögött arról beszéltek, hogy milyen nagy szívem van, jó és szent vagyok.
A társaságban jó képet alakítottam ki magamról. Senki nem tudta, hogy ez egy hazug kép, felvett viselkedés, mely nem felelt meg a valóságnak.
Itt minden kinyilvánult. Ezen a vizsgámon minden kiderült. Azt mondták nekem:
„Az egyetlen isten, akit tiszteltél, a pénz volt. A pénz bálványozásával átkot vontál magadra. A pénz és aranyimádatod a kárhozatba sodort téged. Egyre jobban eltávolodtál az Istentől.”
Ez igaz volt. Egy ideig nagyon sok pénzünk volt, de aztán csődbe mentünk. Nőttek az adósságok, amelyek egyre nagyobbak lettek. Teljesen elfogyott a pénzünk, már semmink sem maradt…
Amikor szememre vetették a pénzt, felkiáltottam: „De hát milyen pénzről beszéltek; a Földön egy csomó problémát és adósságot hagytam?” |