Dr. Gloria Polo Ortiz - AKIT VILLÁMCSAPÁS ÉRT

- Beszámoló a túlvilágról


FalusiVakáció csoport

Ne paráználkodj

Ne paráználkodj

 

 

A hatodik parancsolatnál azt mondtam magamban: „Na végre, legalább ennél nem tudnak törvényszegés miatt szemrehányást tenni. Nem tudnak szeretőt mutatni, mert az esküvőm óta intim kapcsolatom csak egy férfival, a férjemmel volt.”

Aztán egyszer csak azt látom, hogy minden alkalommal, amikor látszott a csupasz mellem, és szexi bikiniben mutogattam a testem, idegen férfiakat csábítottam el. Amikor bámultak, bűnös gondolataik támadtak, és ezzel bűnre csábítottam őket. Ilyen egyszerű módon időnként házasságtörésbe keveredtem.

Azzal a szokásommal is, hogy asszonyoknak többször tanácsoltam, hogy csalják meg a férjüket.

„Ne legyetek bolondok, toroljátok meg, ne bocsássátok meg nekik, hanem váljatok el. Jobb, ha mielőbb elváltok!”

Ezzel a szöveggel, és rossz tanáccsal részt vettem, illetve hibás voltam egy iszonyatos házasságtörésben.

Az életem áttekintésekor azt is tisztán felismertem, hogy a testi bűnök undorítóak. Közvetlenül a kárhozatba visznek, szigorúan kerülendők. Ma sok ember természetesnek tartja, hogy állati módon viselkedik. Azt gondolja, hogy nagyon remek lenne ezt vagy azt a tapasztalatot egyszer kipróbálni, és megtudni, hogy milyen gyönyört okoz, és különleges orgazmushoz vezet-e.

Sokan még attól sem riadnak vissza, hogy érvként összehasonlítják magukat az állatokkal, és azt mondják: „Csináljuk olyan vadul, mint a vadállatok!”

A homoszexualitásra is érveket hoznak fel, hogy az természetes, Istentől van, mert bizonyított, hogy az állatvilágban is előfordul.

Nem vesszük észre, hogy ezzel az állatokat tekintjük példaképünknek.

Ez pedig azt jelenti, hogy elvetjük a lelket. Azt, amit Isten saját képmásaként adott, azaz az általa minden emberben megalkotott halhatatlan lelket a kutyák elé dobjuk.

Sajnos életemben kiszakítottam magam Isten kezéből. Szomorúan kellett megállapítanom, hogy nemcsak tettekkel lehet bűnöket elkövetni, hanem a legtitkosabb gondolatokban is, és lelkemben súlyos bűnt követhetek el. (Ez jelenti azt, hogy: „gondolattal, szóval, cselekedettel”.)

Nagyon fájdalmas volt nekem az is, hogy be kellett látnom, hogy az elkövetett bűnöknek következményei vannak, és ezek sokáig hatnak még. A házasságtörés bűne, pontosabban apám házasságtörése gyermekeinek is nagy károkat okozott, és lelküket megfojtotta.

Ezért én minden férfit megvetettem és fiútestvéreim is igazi másolatai, valódi kópiái lettek apámnak. Mindenütt azzal hencegtek, hogy ők igazi macsók, szoknyavadászok, iszákosak. Sok mindent képzeltek még magukról, büszkén világgá kürtölték. Nem számoltak azzal, hogy gyerekeiknek milyen kárt okoznak.

Ezért láttam a másvilágon, hogy apám olyan keservesen sír. Ott tudta meg és ott ismerte fel, hogy a bűnét átörökítette fiaira és lányaira is. Megértette, milyen kárt okozott ezzel az isteni rendben és az Úristen teremtésében.


Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.