A papi hivatás szentsége

A papi hivatás szentsége

S hogy az egészre feltegyem a koronát, mást se csináltam, mint kritizáltam a papokat és rosszakat mondtam róluk. Át kellett volna élnetek, milyen volt ez a pont a Túlvilág-vizsgán.

Ezeket a bűnöket az Úr nagyon súlyosnak találta. Családunkban mindig szokás volt, hogy kígyót-békát mondunk a papokra. Amennyire vissza tudok emlékezni, egészen kis korom óta a papokról csak rosszat mondtunk otthon.

A papától kezdve egyszerűen mindenki azt mondta, hogy ezek nőcsábászok, a szoknyák után futnak, és gazdagok, több pénzük van, mint az egyszerű embereknek.

Kiskoromtól kezdve ezeket a rágalmakat ismételtük. Erre az Úr szomorú, de szigorú hangon azt mondta nekem:

„Mit hittél, ki vagy te, hogy úgy tegyél, mintha Isten lennél, és ítéletet mondj felszentelt papjaimról, és még rágalmazd, szidd is őket?”

Majd így folytatta: „Hús-vér emberek ők. És hogy mennyire szentéletű egy pap, ez mindenekelőtt a hívők közösségétől, az egyházközösség tagjaitól függ. A közösség segíti őt imáival, megbecsüléssel. Tisztelettel viszonyul hozzá és támogatásáról biztosítja. Ha egy pap bűnt követ el, akkor ne csak nála keressétek az okokat. Ne csak őt okoljátok, hanem keressétek a közösség hibáját, amely megtagadta a tiszteletet, a megbecsülést, a támogatást, és az imát, vagy nem eléggé tette.”

Aztán az Úr megmutatta nekem, hogy amikor egy papot kritizáltam, a démonok felém rohantak, és hozzám simultak.

Láttam ezen kívül, milyen bajt csináltam, amikor Isten felkentjét homoszexuálisnak neveztem, és ez az új pletyka futótűzként terjedt el a hívők közösségében. Elképzelhetitek, mennyit ártottam ezzel.

Tudják testvéreim, ha a pap vét, ezért Isten előtt az egész közösség felelős. Isten előtt a pap szent életéért a közösség felelős. Az ördög gyűlöli a katolikusokat, de a papokat még jobban. Gyűlöli az egyházunkat, mert amíg vannak papok, addig lesz átváltoztatás (Eukarisztia).

Tudnotok kell, hogy a szentmisében a pap keze Istent érinti. Teljes hatalmat kapott arra, hogy lehívja Istent az oltárra. Szavára megtörténik az átváltozás egy darab kenyérben. A kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé lesz. A pap az Úr felkentje, akit a Mennyei Atya elfogad.

Tudják, ha a pap felemeli az ostyát, érezhető az Úr jelenléte, és mindenki térdre esik, még a démonok is. Én meg, amikor szentmisére mentem, még a jelét sem mutattam az alázatnak, egyáltalán nem figyeltem, rágógumit rágtam, néha elaludtam, nézegettem az embereket, mindenfélére gondoltam, banális dolgokra, csak éppen nem a szent Oltáriszentség nagyszerű csodájára, amely égen és földön mindenkit és mindent megérint.

Aztán még panaszkodni sem restelltem, gőgösen, ha Isten nem hallgatta meg, amit kértem tőle.

Mély benyomást tett rám, amikor láttam, hogy minden teremtmény imádkozva leborul, ha arra megy az Úr. Láttam a szent Szüzet alázattal imádkozva az Úr előtt, homlokát az Őr lábához téve, értem vitt oda minden imát, amit az égbe küldtek.

És én, bűnös érzéketlenségemmel, hideg és kemény szívemmel, úgy kezeltem az Urat: te ott vagy, és én itt vagyok. Minden jóval szemben érzéketlen voltam. Mindennek tetejébe aztán megállapítottam, hogy jó és szent vagyok. Olyan voltam, mint egy romos ház. Ez voltam én, semmi más. Egy vallásos légvár, homokra és ingoványra építve! Elutasítottam és gyaláztam az Urat, aki mindig szeretettel és aggodalommal volt irántam! Képzeljenek el egy ilyen bűnöst! Még a démonoknak is alázattal kell a földre borulni, ha jön az Úr.